Foglazulás


Foglazulás

Az egész világon, így hazánkban is népbetegség a parodontózis, vagyis az a folyamat, amelynek során - a fogmedercsont, azaz a felső és az alsó állkapocs-csont leépülése következtében - a fogak kilazulhatnak. A foglazulás röntgennel is kimutatható, ám az a nagyobb baj, amikor a fogak kilazulása már fizikális vizsgálattal is észlelhető.

 

Fogínyvérzés


Fogínyvérzés

Sokan tapasztalnak fogmosás közben ínyvérzést és pirítós- vagy almaevés során is gyakran vérzik az íny.

 

Fogínygyulladás


Fogínygyulladás

A fogíny gyulladását (gingivitis) leginkább a lepedék okozza, mely a fogíny közelében alakul ki.

 

Fontos az idő, amit a baktériumoknak adunk soraik rendezésére és a támadás megindítására. Az ínygyulladást okozó lepedék összetétele különbözik a fogszuvasodást előidézőétől. Valószínűleg azért látjuk gyakran, hogy vannak, akik inkább a fogszuvasodásra hajlamosak, míg mások főként a fogágybetegségre, ami elsősorban a szájflóra ( a szájban élő mikroorganizmusok összessége) összetételétől függ.

Fogékszer


Fogékszer

Napjaink divatja a fogékszer viselése.

 

fogékszer Értékes kövek megbízható rögzítése érdekében a fogfelszíneket ki kell fúrni, ezért ezek viseléséről feltétlenül lebeszélnénk Önt. Ezzel szemben a technika új vívmányaként a fogfelszínre - fúrás nélkül - kristályüvegből (cirkónium) készült lapos kövek ragaszthatóak melyek - megunásuk után - könnyedén, kíméletesen eltávolíthatók.

 

Fogbetét - inlay


Fogbetét - inlay

Az inlay, (magyarul betét), olyan szilárd tömésfajta, amelyet nem az orvos , hanem a fogtechnikus készít el.
A jól elkészített betétek élettartama többszöröse a hagyományos tömésekhez képest, ez a precíz fogászati megoldás többek között, ezért olyan népszerű a páciensek körében.

Fogágybetegségek


Fogágybetegségek

A fogágy helyet ad a fogaknak és egyúttal azok rögzítésében is szerepet játszik.

 

Négy részből áll: íny, gyökérhártya, gyökércement, alveolaris csont. Az ezeket érintő betegségeket hívjuk összefoglaló néven fogágybetegségeknek. A fogágybetegség kialakulásában elsősorban az el nem távolított fogkő, és helytelen fogtisztítás játszik szerepet.

Fogápolás


Fogápolás

A fogak megóvásáról rendszeresen kell gondoskodnunk. Ehhez szeretnénk néhány tippet adni.

 

A fogkefe

Érzékeny fogak


Érzékeny fogak

Gyakran előfordul, hogy fogaink átmenetileg vagy hosszabb időre érzékennyé válnak külső behatásokra.

 

Ez általában abban nyilvánul meg, hogy hideg, meleg, édes, sós ételekre, italokra vagy hideg levegőre hirtelen éles fájdalom keletkezik egy vagy több fogunkon. Az sem ritka, hogy éppen a fogmosás okoz fájdalmat.

 

A bölcsességfog


A bölcsességfog

Bölcsességfog- megtartsuk Őket?

 

A testi fejlődés során bizonyos fogaink, ezek általában a kettes, ötös, és főleg a nyolcasok, csírahiány miatt elmaradnak a többi fogaink mögött.

A bölcsességfog alakja nagyon változó lehet és a gyökerei számát tekintve (1-6) is komoly eltéréseket mutathat, ezért a kezelésük nehéz és nem is mindig sikeres.

Barázdazárás


Barázdazárás

Mi a lényege a barázdazárásnak?

A barázdazárás egy biztonságos és fájdalommentes módja a gyermeke fogainak védelmére a fogszuvasodás ellen. Ez tulajdonképpen egy műanyag védőburok,amit a fogak rágófelületein alkalmaznak. A barázdazárás egy kemény bevonat,ami távol tarthatja az ételmaradékokat és a baktériumokat a fogak közötti kis barázdáktól,ahol a szuvasodást okozhatnák.

 

Melyik fogakat lehet ily módon lezárni?

Oldalak

Feliratkozás Villányident Fogászati rendelő Budapest RSS csatornára
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - Fogászati központ elérhetőségek
Nyelv:

Magyar English Deutsch

Kapcsolat:

Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - Telefonszám +36 1 279-1184,
+36 70 770-6544
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - E-mail cím info@villanyident.hu
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - Skype recepcio.villanyident
Adószám: 20760407-1-43
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - Megközelítés MEGKÖZELÍTÉS:
1114 Budapest, Villányi út 6.
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - Rendelési idő RENDELÉSI IDŐ:
Hétfőtől-péntekig: 08:00 - 21:00
Szombaton: 09:00 - 15:00 Vasárnap: zárva
 
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest - Időpontkérés ONLINE IDŐPONTKÉRÉS
Villányident.hu Fogászati rendelő Budapest fogászati - Tudásbázis FOGÁSZATI PROBLÉMÁK (GYIK)